Molotov-koktéllal dobta volna be ex-szerelme ablakát az ittas férfi

Hirdetés

A rendőrségre július 19-én reggel arról érkezett bejelentés, hogy Komlón, a Kossuth Lajos utcában az egyik lépcsőház ajtóüvegén bedobtak egy üveget, amelyben valószínűleg valamilyen éghető anyag is volt.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Kiderült róla, hogy volt szerelme a társasházban tartózkodott az új párjánál, és mivel kapcsolatuk megromlott,

úgy döntött, megbosszulja, hogy a nő az egyik barátjával jött össze.

A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves helyi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, ahol elmondta, hogy július 18-án este italozott, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kárt okoz az exének, mivel az mást választott helyette. Benzint töltött egy üvegbe, majd egy ronggyal betömte a száját. A lépcsőházhoz ment, azonban ott rájött, hogy olyan magasra úgysem tudja feldobni, hogy a lakásba essen az üveg, ezért

meggyújtotta a rongyot, majd a Molotov-koktéllal bedobta a lépcsőház ajtóüvegét, és elhagyta a helyszínt.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ellene közveszélyokozás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés