Óvodai nyitás: a szülők dönthetnek a gyermek otthonmaradásáról is

A magyar kormány március 8-án vezetett be rendkívüli szünetet az oktatási intézményekben, az ennek a megszüntetéséről szóló rendelet pedig április 19-én lép hatályba, vagyis aznap nyithatnak az óvodák is. Mindazonáltal ez ellen több pedagógus-szakszervezet is tiltakozott, de sok szülő sem teljesen biztos benne, hogy gyermekét most, a járvány harmadik hullámának tetőzésekor újra közösségbe akarja küldeni. Jó hír azoknak, akik továbbra is meg tudják oldani az apróságok otthoni felügyeletét, hogy vannak más lehetőségek. 

hirdetés
Uránia Mozi

A Nyugati Városrészi Óvoda intézményvezető-helyettese, Kovácsné Hajdinák Éva beszélt lapunknak többek között ezekről is.

– Mi úgy készülünk, hogy április 19-étől visszatérünk a szokásos működési rendhez, ennek megfelelően fogjuk biztosítani az óvodai ellátást. A hozzánk tartozó 11 tagóvodai épület teljes fertőtlenítését elvégeztük, a szükséges járványvédelmi intézkedések pedig továbbra is megmaradnak. Úgy veszem észre, hogy habár a szülők kissé bizonytalanok, a legtöbben szeretnék a gyermeküket újra óvodába hozni. Egyrészt sokan már nem tudnak tovább kimaradni a munkából, és lássuk be, egy óvodáskorú gyermeket nem lehet felügyelet nélkül otthon hagyni, a mindennapok megszervezése pedig így nagy terhet ró a családokra. Az ügyeletet is hétről hétre többen veszik igénybe, ebből is látszik, hogy elfogytak a szabadnapok. Másrészt pedig a kicsiknek is nagyon hiányzik a közösség, már csak mentálhigiénés szempontból is fontos lenne újra találkozniuk a társaikkal – mondta el lapunknak Kovácsné Hajdinák Éva.

Hozzátette, az önkormányzati fenntartású pécsi óvodák esetében egységesen lehetőség van arra is, hogy a szülő úgy döntsön, a gyermeke április 19-étől még ne járjon közösségbe, persze csakis bizonyos szabályok betartásával.

A törvény hároméves kortól óvodakötelezettséget ír elő, így a hiányzást mindenképpen igazolni kell, ennek elmulasztása akár hatósági intézkedést is maga után vonhat.

– A szülők az intézmény házirendjében rögzített módon igazolhatják a gyermek távolmaradását, háromféleképpen. Az egyik lehetőség, hogy orvosi igazolást kérnek, ami különösen azoknak a gyerekeknek az esetében lehet indokolt, akik a koronavírus szempontjából veszélyeztetett csoportba tartoznak, tehát krónikus vagy tartós betegek. Emellett a házirendben feltüntetett napok számáig a szülő is igazolhatja a hiányzást. A harmadik mód pedig, hogy a szülő alapos indokra hivatkozva írásos kérvényt nyújthat be az óvodavezetőhöz: a jelenlegi járványhelyzetben alapos indoknak minősül például ha újszülött van a családban, idős beteg rokonnal élnek egy háztartásban, esetleg a gyermek vagy a szülő egészsége szempontjából veszélyesnek érzik az óvodai jelenlétet – fejtette ki az intézményvezető-helyettes.

Hozzátette, a szülők minden kérdésükkel bizalommal fordulhatnak az adott intézmény vezetőjéhez.

Elárulta, felmérések alapján – mindig a járvány aktuális alakulásának függvényében – 5-10 százalék körül mozgott azoknak a családoknak a száma, akik már a rendkívüli szünet előtt is kérvényezték a gyermekek igazolt távolmaradását az intézményvezetőknél.

Fontos még tudni a szülőknek, hogy amikor április 19-én újraindul az óvodai ellátás, az ebédelviteli lehetőség már nem lesz nyitott. Kovácsné Hajdinák Éva elmondta továbbá, az óvodai dolgozók nagyfokú támogatást, együttműködést érzékelnek a szülők részéről.


Korábban is írtunk arról, hogyan küzdenek meg a pécsi óvodákban a járványhelyzettel:

Nem könnyű most az óvodáknak és a szülőknek, de a pécsiek összefogtak és jól veszik az akadályokat

Sőt, arról is, mit érdemes a gyermekeknek elmondani a koronavírusról:

Nagyon fontos, mit és hogyan mondunk el a gyereknek a járványról!