Hirdetés

Idén is sokan voltak kíváncsiak a belvárosi római felvonulásra.

Egész napos ingyenes programra várták a történelemrajongó pécsieket július 13-án, a Sopianae Reviviscit – Életre keltjük Sopianae elnevezésű belvárosi rendezvényen, amelynek keretében az érdeklődők római kori történelmi bemutatókon, izgalmas előadásokon vehettek részt.

A tavaly hagyományteremtő céllal megrendezett „római nap” idei folytatásán a Cella Septichora Látogatóközpontban többek között Hadrianus császár életéről, a rómaiak öltözeteiről és ékszereikről, a korabeli ételekről, a szenátorok mindennapjairól is esett szó, míg a Szent István téren egy római katonai táborba látogathattunk el, megismerve a katonák életet, a korabeli fegyvereket, felszereléseket és a katonai viseletet, de természetesen harci bemutatókra is sor került.

A római katonák belvárosi felvonulása előtt az Ókeresztény Mauzóleumnál Nyőgéri Lajos alpolgármester (az alkalomhoz öltözve) köszöntötte a pécsieket, és az eseményre kilátogató, Pécsett élő olaszokat is.

Nyőgéri Lajos

– Pécs kétezer éves történelme bővelkedik olyan időszakokban, amelyekből sokat tanulhatunk, az utókornak pedig bőven van mire büszkének lennie. Az egyik ilyen időszak a Római Birodalom késő császárkora, amikor Pécs elődje, Sopianae Pannonia Valeria tartomány közigazgatási – idővel pedig püspöki – székhelye volt. A mai nap ennek a régmúlt, mégis csodálatos, városunk életét alapjaiban meghatározó kornak a hangulatát idézi fel – mondta az alpolgármester.

A köszöntő után a római hagyományőrzők ünnepélyesen hálát adtak az Isteneknek, majd megindult a történelmi felvonulás a belvárosi utcákon.

Mutatunk is pár fotót:

Hirdetés