Hirdetés

A legsűrűbben lakott városrészben nagy szükség van új parkolókra, mivel az ott élőknek nagy fejtörést okoz az, hogy gépkocsijaikkal hol tudnak megállni, miután az elmúlt években egyre többen használnak autót. 

Csizi Péter, a terület országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, a városrész kiépülése óta a legnagyobb parkolófejlesztési program zajlik jelenleg.

– Óriási a parkolóhiány a városrészben, hiszen a több évtizeddel ezelőtti átlagos autószám mára megsokszorozódott. A Kertváros Konzultáció során világosan kiderült, hogy az ott élők egyik legégetőbb problémája ez.

– A Biokommal közösen felmértük azokat a helyeket, ahol a legegyszerűbben és a leggyorsabban lehet parkolókat kialakítani. Ezek általában olyan romos területek, amik már nem használt közösségi funkcióval rendelkeztek.

Csizi elmondta, Kertvárosban tizenegy területen kétszáz parkolóhelyet alakítanak ki. Két helyen – a Gyöngyös utca–Kamilla utca kereszteződésében és a Rózsadombon, a Polgárszőlő utcában – már meg is kezdődtek a munkálatok. Utóbbi hely az, ahol talán a legnagyobb szükség van új parkolókra, nagyon híján vannak ezeknek az ott lakók.

Ezek már készen vannak!

A tavalyi évben három kertvárosi helyszínen alakítottak ki új parkolóhelyeket, valamint Uránvárosban a Kőrösi Csoma Sándor utcában. Összesen 18 millióból valósultak meg a fejlesztések.

Utóbbi helyszínen két hónapot töltöttek a Biokom munkatársai. Negyven férőhelyet alakítottak ki közel 750 négyzetméteren. Emellett füvesítettek is a parkoló mellett, több száz cserjét, fákat is elültettek, szeptemberben adták át ünnepélyes keretek között.

Szépen megújult a Kőrösi Csoma Sándor utca környéke

A kertvárosi Szabó Ervin téren 24 új kocsiállás létesült júniusban egy évek óta kihasználatlan területen.

A Németh László utcában élők közül már nagyon sokan jelezték, hogy szükség lenne új parkolóhelyekre. Kéréseik meghallgattattak, de problémát jelentett, hogy pontosan hogyan lehetne megvalósítani. Végül egy használaton kívüli sportpályát alakítottak át egy húsz férőhelyes parkolóvá. A lehetőségekhez mérten azért itt is elültettek cserjéket, fákat.

A harmadik helyszín az Aidinger út 7-9-nél lévő használaton kívüli közterület volt, ami nyolc autónak tud helyet adni.

Íme az idei fejlesztések!

– A Gyöngyös utca 6. szám mellett egy hat férőhelyes parkoló van kilátásban. Egy kihasználatlan területen betonlapokat helyeznek le a szakemberek, illetve csatlakoztatják a közúthoz.

– A Polgárszőlő utca 32-es számnál 11 darab parkolóhelynek örülhetnek majd a közelben lakók, a közeljövőben pedig további 14 is tervben van a 20-26-os házszámoknál.

A Németh László utcában húsz új helyet hoztak létre

– A Diana téri piacnál is gondot okoz az kocsik leparkolása: 14 hellyel lesznek gazdagabbak a lakók, nem messze pedig az Éva utcában további 9 könnyíti meg az autósok dolgát.

– A legnagyobb, 40 férőhelyes bővítés a Maléter Pál úton lesz, egy használaton kívüli aszfaltos pályán. Itt minimális javítást kell csak végezni a felületen és egy csatlakozóutat kiépíteni. Erről a helyről az ANK-komplexum is könnyedén megközelíthető lesz.

– A Nevkó környezete mindig gondot okozott a kocsisoknak. Ráadásul az új kertvárosi rendelőintézet miatt tovább fog növekedni ott a forgalom. A helyzet kezelésére 22 férőhelyes parkoló épül majd az Uitz Béla utcai tömbben.

– A Littke és a Boross István utcákban zúzalékos parkolók vannak, ahol szilárd burkolatúakat alakítanak ki.

De nincs megállás: tervben vannak még az Illyés Gyula környékén is parkolófejlesztések, parkolósávok rendezései, felfestések.

Hirdetés

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét