Hirdetés

A júniusi Városinfó után Péterffy Attila újra megválaszolta a pécsiek kérdéseit. A legújabb tájékoztató videót a polgármester október elsején osztotta meg Facebook-oldalán, ez azonban csak az első rész, mivel a városvezetőhöz több mint 70 kérdés érkezett. Az elhangzottakat a korábbiakhoz hasonlóan pontokba szedve összegezzük.

Bevezetés

A kérdések megválaszolása előtt Péterffy Attila a legutóbbi Városinfó óta történt fontosabb aktualitásokról beszélt. Felidézte a nyár elején meghirdetett „Dönts velünk” elnevezésű önkormányzati közösségi költségvetési programot, amelynek keretében idén először, de hagyományteremtő céllal a helyi közösségekre bízták, hogy a fejlesztési források felhasználására javaslatot tegyenek.

– Nagyon örülök annak, hogy a nyári vakáció idején is megmozdult a város, és mintegy 250 ötlet érkezett be a felhívásunkra. Látszik, hogy a pécsiek szívesen vesznek részt a helyi közösség fejlesztésében és szívesen gondolkodnak velünk együtt azon, hogyan tehető még élhetőbbé városunk. Most az ötletek szakmai szűrése zajlik, októberben pedig a legjobbakat szavazásra bocsátjuk. De nemcsak a közösségi költségvetési programunkból látszik, hogy a pécsieket érdekli a város sorsa, hanem a Városinfóból is. Ezúttal ugyanis csaknem 70 kérdéssel fordultak hozzám, úgyhogy nem húzom tovább az időt, hanem meg is kezdem a megválaszolásukat – mondta.

A polgármester a Városinfó első részében a közlekedést és a városüzemeltetést érintő kérdésekre válaszolt.

Közlekedés

„A Zipernovszky Károly utcában jelenleg is több kátyú van, valamint az Esztergár Lajos utca 7. alatt található épülettömb belső parkolójában is akkora kátyúk vannak, hogy az autók alig bírnak átmenni és parkolni tőle. Mivel tavaszi Várósinfójában említette, hogy csak a 3-as és 5- ös épületek parkolóját teszik rendbe, ezért ennél a háztömbnél nem is reménykedhetünk bármiféle javítási munkákban?”

  • Mind a Zipernowsky Károly utca, mind az Esztergár Lajos utca 1-3. és 5-7. szám előtti parkolók felújítása szerepel a városi útfelújítási programban.
  • Ezeken a helyszíneken összesen 3500 négyzetméternyi burkolatot újítanak fel.
  • A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás várhatóan a napokban zárul le, a programban szereplő valamennyi útfelújítás elvégzésére 8 hónap áll a vállalkozó rendelkezésére. 
  • Azt, hogy melyik utcákban mikor lesz a burkolatfelújítás, legkésőbb október végéig teszik közzé.

„A Zipernovszky Károly utcában heti rendszerességgel hétfőtől csütörtökig délutántól másnap reggelig áll egy MAN típusú kamion. Ezzel még inkább ellehetetlenítve az itt élők parkolási lehetőségét. A közterület-felügyeletnél azt mondták, jelenleg telített az elszállított gépjárművekkel a telephelyük, ezért a figyelmeztetésen kívül mást nem tudnak tenni. Én pedig most azt kérném, hogy táblával jelezzék az utcában, hogy nagyméretű teherautókkal, kamionokkal várakozni tilos. Ezáltal már akkor a rendőrség felé is lehetne lépéseket tenni adott esetben.”

  • A jogszabályok alapján a 3,5 tonna össztömegűnél nehezebb gépkocsi közterületen csak engedéllyel tárolható.
  • Megkérdezte a közút kezelőjét, a Biokomot, és a cég nem adott ki engedélyt a konkrét kamion parkolására, tehát szabálytalanságról van szó.
  • A kamion tulajdonosát levélben kérte meg, hogy szüntesse be a szabálytalanságot, és a teherautóját ne az utcában, hanem szabályos helyen parkolja le. Amennyiben a felszólítás nem vezet eredményre, utasítani fogja a közterület-felügyeletet, hogy a szabálytalanul parkoló teherautót szállíttassák el. 

„Érdeklődnék, a Zipernovszky Károly utca és a hozzá kapcsolódó utcák egyirányúsításának lehetőségéről. Ezzel a megoldással az autós közlekedés és a parkolás problémáin egyaránt javítani lehetne.”

  • Az ilyen horderejű kérdésekben mindig kikérik az érintettek, vagyis a környék lakóinak véleményét, ezért arra kérte a terület önkormányzati képviselőjét, Nyőgéri Lajos alpolgármestert, hogy mérje fel a lakók igényeit a témában, és annak megfelelő módon kezdeményezze a helyzet rendezését.

„Tudomásom szerint a kovácstelepi lakosok kérésére lett lezárva a nyugati elkerülő út felé tartó kis bekötő út. Viszont az ott élők és az uránvárosban élők számára is nagy könnyebbség lenne, ha lehetne használni, természetesen, ha legalább murvával leszórnák. Ezzel is tehermentesíteni lehetne a nyugati ipari út, 6 sz. főút körforgalmát.”

  • Ahogy kérte, a terület képviselői, Ágoston Andrea és Siposné Bikali Éva folyamatosan vizsgálják, hogy milyen hatással jár az útzár. Arról számoltak be, hogy a környék lakóinak többsége örül a lezárásnak, mert így nincs jelentős átmenőforgalom a szűk utcákban, és megszűnt az illegális szemetelés is a környéken.
  • A képviselőkhöz egyébként, nem érkezett kérés az útzár megszüntetéséről, így a képviselők a helyiek többségének akarata alapján az útzár fenntartását javasolják. Így tehát az érintett átkötő úton marad a lezárás, viszont a képviselők továbbra is rendszeresen megvizsgálják a környék közlekedési helyzetét.

„Nap mint nap megküzdünk a patacsi körforgalommal. Gondolom Ön is beleszorult már párszor. Azt szeretnénk kérdezni, hogy folyik-e valamiféle megoldáskeresés a körforgalom átépítésére, az átbocsátó képesség javítására? Már az is sokat segítene, ha a város felől jövő jobb oldali sáv nem szűnne meg, hanem egy lehajtót képezne Patacs felé. Sokan lakunk itt és nagyon sokan bosszankodunk a hosszú, értelmetlen sorban állás miatt.”

  • „Megértem a panaszát, és valóban, környékbeli lakosként magam is jó párszor kényszerültem már várakozni a sorban.”
  • Ez az út állami fenntartásban van, ezért az önkormányzat nem építheti át, azonban kezdeményezheti a forgalmi rend felülvizsgálatát, amit már megtettek, több alkalommal is.
  • A Magyar Közút legutóbb arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy előttük is ismert a probléma. A körforgalom kétsávosra bővítésének tervezésére feltételes közbeszerzési eljárást folytattak le, azonban állami forrás hiányában nem rendelték meg a tervezést.
  • Nemrég újra az állami közútkezelőhöz fordult, amelyben ismét jelezte a problémát, és tájékoztatást kért arról, hogy mi a tervük a körforgalom átépítésével.

„Mikor várható a Barbakán melletti zebránál az útburkolatba süllyesztett fehér villogók létesítése, és a zebra mellett lévő, nemrég lezárt turistabusz-parkoló visszaállítása?”

  • A Barbakánnál lévő zebra okoszebrává történő fejlesztése a jelenlegi terveik között nem szerepel.
  • A Barbakánnál lévő két buszparkoló közül az egyiket a Biokom – hatósági észrevétel alapján – azért szüntette meg, mert fokozottan balesetveszélyes volt, ott ugyanis szabálytalanul parkoltak az autók és a buszok, amik kitakarták a zebrán átkelni szándékozó gyalogosokat.
  • A Biokom az egy kieső Klimó György utcai buszparkoló helyett négy új buszparkolót alakított ki az Aradi Vértanúk útján. Ezzel a megoldással tehát bővült a turistabuszok parkolóhelyeinek száma, és jelentősen csökkent a Barbakánnál lévő gyalogátkelőhely baleseti kockázata. 

„Mikor lesz érdemi előrelépés a városi utak felújításában? Kérem, ne a pár száz felújított métert tessék felemlegetni. Érdemi előrelépés után érdeklődnék. Politikai felhangok nélkül! Elég katasztrofális az utak állapota. A Mártírok útja, a felújított rész, a város szégyene. Nem olyan, mint egy 4 éve felújított út. Tudom, hogy az előző önkormányzat intézte, de Önök vették, át és az Önök feladata lenne a garanciát érvényesíteni! Egyben jelezném, hogy a Veress Endre utca felújítása után itt is jelentkeznek a süllyedések!”

  • „Nem egyezik a véleményünk, én úgy látom, hogy jelentős útfelújítás zajlik jelenleg a városban. Olyan forgalmas utak burkolata újul meg, mint a Petőfi utca, a Megyeri út, a Szigeti út vagy a Verseny utca. Szeretném tisztázni, hogy összességében messze nem pár száz méterről, hanem több kilométernyi útról van szó – ilyen léptékben régen volt útfelújítás a városban. Ezzel természetesen, nem oldódik meg mindenhol az utak állapota, magam is tapasztalom, hogy ezen a területen több évtizedes lemaradást kell pótolni, de azon dolgozunk, hogy minél több útszakasz kapjon új burkolatot. Mi sokban változtattunk az előző városvezetés útfelújítási gyakorlatán. Az egyik fontos változtatás volt, hogy amíg korábban több cég párhuzamosan végezte a kivitelezést, mi egy darab felelős vállalkozóval kötünk szerződést. Ez biztosítja, hogy garanciális hiba esetén érvényesíteni tudjuk jogainkat.”
  • Azt, hogy valóban indokolt-e a Veress Endre utca javítása, a jelzés alapján meg fogja vizsgálni a Biokom, ha pedig szükséges, akkor akár bankgarancia lehívásával is biztosítani tudják a szükséges javítások fedezetét.

„A Móra Ferenc utcában, a beígért gyalogátkelőhely mikorra várható? Az utcában érezhetően sokkal nagyobb lett a forgalom amióta tartanak az Északmegyer dűlőben a munkálatok, átkelni az úttesten sokszor szinte lehetetlen!”

  • Átfogó városi gyalogátkelőhely-építési programba kezdtek, ami a maga ütemében halad a megvalósítás felé.
  • Nemrég döntött a közgyűlés a gyalogátkelő-helyek kivitelezésének fedezetéről, és folyamatban van a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzés is. Ez várhatóan november végén zárul, így decembertől kezdődhet a kivitelezés. Azt szeretnék, hogy valamennyi helyszínen legkésőbb nyárra elkészüljenek a zebrák.
  • A lakosság és Auth István képviselő kérésére a Móra Ferenc utcai gyalogátkelőhely kiépítése az elsők között szerepel. 

„Évtizedes probléma, hogy a Parcsin utca végén egy kis szakasz nincsen leaszfaltozva. A lakóknak nagy kerülővel, az utca másik oldalán kell autóval közlekedniük. Szeretném kérdezni, van-e ezzel az útszakasszal valami elképzelés? Várható-e a teljes útburkolat készítése, felújítása?”

  • A Biokom már megkezdte az ISPA projektet követően kialakult nagyobb felületű burkolatsüllyedések javítását a Parcsin utca északi és középső részén, még ebben az évben megvalósul az utca déli részén a zúzalékos részek mart aszfalttal történő javítása is. Az utca déli végén megmarad a földút, ennek szilárd burkolattal történő ellátása jelenleg nem szerepel a terveik között.

„Az Orsolya utca páratlan számozású oldalán a járda rendkívül rossz, elhanyagolt állapotú. Véleményem szerint sok helyen balesetveszélyes, tisztántartása télen körülményes. Több mint harminc éve lakunk itt, azóta semmilyen javítás nem történt. Reménykedhetünk-e abban, hogy legalább foltokban kijavítják a hibákat belátható időn belül?”

  • A jelzés alapján a Biokom beütemezte az érintett járda balesetveszélyes szakaszainak javítását, ez év végéig meg fog történni.

„A Dobogó dűlő lakóövezetében ki van téve ugyan a 30-as tábla, de sokan száguldoznak itt. Lehetne-e forgalomlassító megoldást, például fekvőrendőrt telepíteni?”

  • Közlekedési szakemberek olyan helyekre javasolják sebességcsökkentő küszöb, azaz fekvőrendőr telepítését, ahol nincs járda, és a gyalogosok az úttesten kénytelenek gyalogolni.
  • Általános tapasztalat, hogy az útakadály minden áthaladáskor zajt kelt, ami zavarja a közelben élőket.
  • Éppen ezért fekvőrendőr telepítéséről széleskörű lakossági egyeztetést tartana célszerűnek.
  • Levélben fordul a terület önkormányzati képviselőjéhez, Hencsei Zsolthoz, és megkéri, hogy mérje fel a javasolt fekvőrendőr-telepítés társadalmi támogatottságát.

„Volna lehetőség arra, hogy a Szigeti út-Kürt utca kereszteződésébe kerüljön egy zebra? Reggel és a délutáni órákban is több iskolás kisgyerek közlekedik arra egyedül, de ijesztő, ahogy az autósok nem figyelnek rájuk. Felnőttként is csak nehézkesen lehet átjutni azon a kereszteződésen. A másik oldalon bár jobb a helyzet, de visszajutni erre az oldalra nagyon nehéz, Uránváros felé csak nagyon messze van a következő zebra, a Szigeti úton pedig szintúgy nagyon veszélyes átmenni a nagy forgalomban.”

  • Szakembereket kért fel arra, hogy vizsgálják meg a helyszínt. Megmérték: a Szigeti út-Tüzér utca csomópontjában a lámpás gyalogátkelőhely a Kürt utcától alig több mint 100 méterre van. Mivel ez a legbiztonságosabb átkelési mód, ezért azt javasolja, hogy egyelőre ezt használják a Szigeti úton történő áthaladásra.

„A malomvölgyi szociális otthonnál hiányolom a mozgáskorlátozottak számára kialakított parkolót, természetesen a főbejárat közelében, ugyanis ügyeket intézni az ott levő irodákban kell. Hely bőven lenne rá, csak a füves területből kellene egy kicsit lecsípni. Akár gyephézagos megoldás is jó lenne. Úgy látom, a baptisták nem akarnak lépni az ügyben.”

  • Egyezettek a baptista szeretetszolgálat vezetőjével az ügyben. Arról tájékoztatták, hogy a főbejáratnál intézményi parkolókat alakítottak ki. Ide érkezik a mentő, és itt parkolnak azok az intézményi gépjárművek, amelyek mozgáskorlátozott gondozottakat szállítanak.
  • Amennyiben valaki az otthonban gondozott rokonához érkezik látogatóba, vagy ügyet szeretne intézni, és mozgáskorlátozott parkolóhelyre van szüksége, annak a kialakult gyakorlat szerint – előzetes bejelentkezés alapján – a 3. számú épületnél biztosítanak lehetőséget a parkolásra.

„Uránvárosban is ugyanolyan parkolási gondokkal küzdünk, mint Kertvárosban, amit szeretnénk, ha orvosolnának. A közvetlen környezetünk a Gosztonyi Gyula utca 18. és környéke, de egész Uránvárosban kiterjed a parkolási éhínség. Korábbi javaslatára megkerestük a területi képviselő urat, Nyőgéri Lajos személyében, aki nemrég bejárta a környéket, beszélt a lakókkal, konstatálta az igényeket. Bízunk abban, hogy kérésünk végre valóra is válhat belátható időn belül.”

  • Azt kérte a Biokomtól, hogy vizsgálják meg, hol lehetne a városrészben oly módon új parkolóhelyeket kialakítani, hogy azzal nem csökkentik a zöldterületek nagyságát. Év végéig várja az erre vonatkozó szakmai javaslatot, az alapján lehet majd folytatni a társadalmi egyeztetést a lehetséges új parkolóhelyek kialakításáról.

„Engem nem zavar az útfejlesztés, hisz nekünk készül, de ugye ez a munka nem olyan, mint a pék, aki a kenyeret süti. Ez nem hamar készül. A volt Olimpia előtt végig a Mecsek áruházig az út fejlesztése nincs a tervben? Mert az 30 éve olyan amilyen.”

  • A Mecsek áruház előtti szakaszt az Európa Kulturális Fővárosa-projekt keretében 12 éve felújították, azt megelőzően a rendszerváltás idején volt utoljára burkolatcsere.
  • Az út valóban rossz állapotú, a Biokom útfelújítási programjában is szerepel.
  • Ugyanakkor az útfelújítást össze kell hangolni az út alatt futó szennyvízvezeték rekonstrukciójával, ami már régóta szerepel a Tettye Forrásház karbantartási munkálatainak listáján.
  • Mindezek alapján legkorábban 2025-ben valósulhat meg a Mecsek áruház és a Makay István út közötti szakasz burkolatfelújítása.

„Tervez-e motoros parkolókat kialakítani párizsi módszerrel?  Ott nem keveredtek a motorok az autókkal, és nem foglaltak el helyet egymástól.”

  • Eddig kerékpártároló szigetek ötlete merült csak fel, motorparkolók kialakítása még nem, ezért köszöni az ötletet. A városüzemeltetési főosztály munkatársait arra kéri, hogy vizsgálják meg a motorparkolók megvalósíthatóságát.

„A Trüffel cukrászdánál állandó parkolási és közlekedési káosz alakult ki. Sajnos az itt lakók napi elszenvedői a tarthatatlan állapotoknak. A Biokomtól azt a felvilágosítást kaptam, hogy ősszel a parkolókat átépítik magas szegéllyel, hogy az autósok ne tudjanak felállni a járdára, kialakítják a párhuzamos parkolást, valamint azt is, hogy gyalogátkelőhelyet kapunk. Eddig ez még nem történt meg, az útszakasz rettentő balesetveszélyes.”

  • A parkolási nehézségek enyhítésére a Biokom a terület önkormányzati képviselőjének, Sajgó Györgynek a képviselői keretéből 5 parkolóhelyet alakított ki a cukrászdánál, ez a kivitelezés befejeződött.
  • A gyalogosok védelme érdekében a Biokom a vendéglátóhely nyugati oldalán kiemelt szegélyt, a keleti oldalon pedig oszlopsort épít ki még idén.
  • Emellett a Hársfa utca-Hajnal utca csomópontja is szerepel az átfogó gyalogátkelőhely-létesítési program helyszínei között, így jövő év első felében itt is zebrát alakítanak ki a vendégek és a környék lakóinak biztonságosabb közlekedése érdekében.

Városüzemeltetés

„Mit tett a városvezetés azért, hogy Pécs tisztább legyen?”

  • „Sokkal többet, mint eddig bárki.”
  • A Biokom 2019 óta évről évre növelte a közterületek takarítására fordított munkaidő mennyiségét, idén már 37 százalékkal több időt fordítottak erre a feladatra, mint 4 évvel ezelőtt.
  • Összesen 90 emberrel két műszakban, és minden városrészben, még hétvégén és munkaszüneti napokon is dolgoznak a cég munkatársai a közterületek rendben tartásán.
  • Folyamatosan végzik a közterületek rendszeres hulladékgyűjtését és burkolatseprését, a hulladékgyűjtő edények, kutya wc-k ürítését és a buszmegállók takarítását.
  • A feladat nagyságát jól érzékelteti, hogy évente mintegy 8800 köbméter hulladékot gyűjtenek össze a város közterületein.
  • Havonta tisztítják valamennyi városrész frekventált területeit magasnyomású mosóberendezéssel, így távolítják el a madarak és emberek által okozott szennyeződéseket.
  • A szelektív gyűjtőszigetek környezetét egy erre a célra rendszeresített járattal minden nap takarítják, mely éves szinten mintegy 1200 köbméternyi hulladékot gyűjt be és szállít el.
  • Emellett saját észlelések és lakossági bejelentések alapján az egyéb helyszíneken kialakult illegális hulladéklerakók felszámolását is folyamatosan végzik, amelynek során évente további 1300 köbméternyi hulladék elszállítását és ártalmatlanítását teljesítik.
  • „Nemcsak ebből, hanem mindennapi tapasztalatból is látszik, hogy 2019 óta újra van gazdája a városnak, odafigyelünk arra, hogy a közterületeink állapota méltó legyen a pécsi közösséghez.”

„A Nemzetőr utca alsó szakaszán elhelyezkedő vízelvezető árok az idők során nagyon bepiszkolódott, mely az utca, illetve az iskola összképét is rontja. Van-e mód arra, hogy az ároknak ezen rövid szakaszát átfogóan megtisztítsák az évek során lerakódott szennyeződésektől?”

  • Igen, van erre mód: a Biokom vállalta, hogy október végéig elvégzi az érintett árokszakasz gyomirtását. A cég szakemberei a kérdés nyomán megvizsgálták a burkolt árok állapotát, és megállapították, hogy műszaki állapota megfelelő, csak a betonlapok színeződtek el a növények kihajtását követően. A gyomirtást követően ez a probléma megoldódik. 

„Uránvárosban a tanévkezdés miatt megnövekedett a forgalom az iskolák környékén, a Bánki Donát utcában rendszeres a dugó, és ez lesz június 15-ig minden hétköznap. Remélem büszkék magukra, hogy kitettek egy táblát, meg lefestették a szegélyköveket. Ezáltal biztos több parkoló hely lett az itt élőknek, és persze a közlekedés is jobb lett. Természetesen, ahogy azt Öntöl is megszokhattuk, irónia volt az utóbbi mondatomban. Valamint a már beharangozott hétemeletesek közti parkoló-felújítás is elmaradt.”

  • A visszajelzések alapján sokan örülnek annak, hogy a legtöbb pécsi iskola közelében Kiss&Go parkolókat alakítottak ki, amivel a kisgyermekek iskolába szállítását tudják megkönnyíteni. Ezek szabályos használatával éppen az iskolakezdés és -zárás idején kialakuló torlódásokat lehet csökkenteni, tekintettel arra, hogy ezekben a reggeli és a délutáni időszakban legfeljebb 2 percre lehet megállni, amíg a gyermek ki-, vagy beszáll.
  • „Jól látja, a Kiss&Go parkolók nem enyhítenek a környék lakosságának általános parkolási nehézségein, de ahogy említettem, megkezdjük annak vizsgálatát, hogy Uránvárosban hol és hogyan lehet úgy új parkolóhelyeket kialakítani, hogy azzal a lehető legkevésbé csökkentsük a zöldterületek nagyságát.”

„A Zipernovszky Károly utcában és a háztömbök belső parkolóiban található esővízelvezető csatornák részben vagy teljesen el vannak dugulva a benne lévő sokéves falevelektől, csikkektől és szemétdatraboktól. Kértem a Biokomtól, hogy ezeket legalább az őszi lombhullást követően egy évben egyszer tisztítsák ki. Válasz és intézkedés ez ügyben nem történt.”

  • A jelzés nyomán a Biokom megkezdte az esővízelvezető csatornák tisztítását. A karbantartási feladattal várhatóan október végéig végeznek a cég munkatársai.

„Örülne minden erre lakó, ha a Budai városrészben is lenne foglalkozva a környezettel. Az új szép bicikliút és rollerállomások csodásak. A fél, néhol méteres gaz mellette meg még szebb. A járdák használhatatlanok, gazosak. Illene körülnézni itt a Budai vámnál. Nem túl kellemes. És nem az itt lakók miatt. Hanem mert itt nincs semmi foglalkozás a környezettel.”

  • Nem tesznek különbséget a városrészek között. A Budai városrészben éppen olyan gyakorisággal végzik a zöldterületek fenntartását, mint Kertvárosban, vagy Uránvárosban.
  • A Budai vám környékén idén már nyolc alkalommal végeztek kaszálást, és folyamatosan gondozzák a sövényeket és az évelő növényeket egyaránt.

„A Móra Ferenc utcában található állatorvosi rendelő, fogászat, illetve cukrászda közelében nem lehetne kerékpár tárolót kialakítani? Nagyon sokan bicikliznek erre és érkeznek a különböző szolgáltatókhoz, de a kerékpárt nem tudják lerakni!”

  • Jó ötletnek tartja a kerékpártárolók kihelyezését, felkérte Auth Istvánt, a terület önkormányzati képviselőjét, hogy a Biokommal egyeztetve határozzák meg a lehetséges helyszíneket.
  • A céljuk, hogy még ebben az évben kikerüljön egy 8 kerékpár tárolására alkalmas tároló a Móra Ferenc utcába.

„A Dobogó dűlő 34. szám után van egy kb. 10.000 négyzetméteres nagy terület, aminek nem pécsi tulajdonosa van, és egyetlen évben sem vágja le a gazos, parlagfüves területet, csak legfeljebb egy alkalommal, miután minden illetékesnek irtunk vagy telefonaltunk többször is! Őszre es télre mindig itt marad a gazos rendezetlen terület, bogarakkal, állatokkal stb… És úgy tapasztaljuk, hogy az Önöknél illetékes hölgy nem a környéken lakó 100 család érdekeit nézi, hanem különböző indokokkal mentegeti a terület tulajdonosát!”

  • Idén három bejelentés érkezett az ingatlan állapotával kapcsolatban. A bejelentések alapján az önkormányzat hatósági főosztályának munkatársai helyszíni ellenőrzést tartottak és megállapították, hogy a területen nincs parlagfű, de egyéb gyomnövény igen. Ezután felszólították a tulajdonost, hogy tegye rendbe az ingatlant, aki lekaszálta a területet.
  • Arra kérte az önkormányzat hatósági főosztályának vezetőjét, hogy a jövőben még jobban figyeljenek oda arra, hogy a tulajdonos rendszeresen gondozza a területet.

„Az uránvárosi vasút mellett található egy kis pihenőhely, egykor paddal, asztallal és edzésparkkal működött. Jelenleg lepusztult. A parkerdő szemetes, a közeli parkolók esős időben latyakos sárosak, a vasúti átjáró(k) KRESZ-táblával nem ellátottak. Hasznos megoldást kérnénk, lehetőség szerint bejárás után.”

  • A Páfrány utcai kiserdő nem parkerdő, hanem véderdő. Ez azt jelenti, hogy nem szabadidős célra létesült, hanem azért, hogy eltakarja a vasút és a „Szigeti tanya” iparterület látványát, és felfogja azok zaját, porát.
  • Arra kérte Nyőgéri Lajost, a terület önkormányzati képviselőjét, hogy járja be a környéket, és a Biokom bevonásával térképezze fel a terület hasznosítási lehetőségeit, valamint a parkerdő kialakításának társadalmi támogatottságát.
  • A gépjárművel átjárható, üzemelő vasútvonalat a Biokom megvizsgálta és a tapasztalat szerint a keresztező átkelőhelyeknél mindenhol el vannak helyezve a közúti jelzőtáblák és előjelzők.
  • A Biokom munkatársai év végéig összegyűjtik a területen elhagyott hulladékokat.

„A Korsó dűlőben elvégzett közműépítés után mikor lesz a dűlő útburkolatának helyreállítása? Egyben felhívnám a figyelmet itt is, hogy a 23-25-27-es számú ingatlanoknál, mivel a lezúduló csapadék elárasztotta az ingatlanokat, ezért úgynevezett V alakú burkolat lett kialakítva, ezt a kialakítást az út építésénél ne hagyják figyelmen kívül.”

  • Ezen a területen állami szennyvízberuházás zajlik, ami nem az önkormányzat hatásköre. Ettől függetlenül folyamatos a kapcsolatuk a kivitelezővel, a vele való egyeztetés nyomán úgy tudják, az útburkolat helyreállítását október végéig végzi el a kivitelező.
  • A helyreállítás során a korábbi műszaki tartalom nem csökkenhet, erről helyszíni bejáráson egyeztetnek majd a Biokom, a Városháza és a kivitelező szakemberei.

„Már tavaly is jeleztük igényünket egy közösségi tér vagy játszótér kialakítására a Jankovich lakótelepen. Sok kisgyermekes család él itt, azonban nem tudnak hol együtt játszani, nem lehet sehol összejönni a környék lakóinak. A gyerekek csak az utcán tudnak lenni, ahol autós forgalom van, nem biztonságos. Kérném a terület vizsgálatát, akár közösségi munkával együtt létre hozni egy teret, ahol a családok találkozhatnak, a gyerekek szabadon játszhatnak. Jelenleg autóba kell ülni vagy buszra szállni, hogy játszótéren játszhassanak a gyerekek.”

  • Köszöni a jelzést, arra kérte Sík Lászlót, a terület önkormányzati képviselőjét, hogy szervezzen lakossági fórumot a témában. A képviselő meg fogja hallgatni az ötleteket, és a Biokom bevonásával megvizsgálja, hogy melyik és miként valósítható meg.

„Tisztelettel, szeretném kérdezni, hogy a városban hol nem kell szemétdíjat fizetni? Kertvárosban rendszeresen éjszakánként megtelnek a kukák. Nagy szemeteszsákokkal rakják tele a kukákat. Volt, hogy nappal rászóltam a szemetelőre, de ez nem segít. Már a piros kuka is megtelik hatalmas szemeteszsákokkal. Úgy gondolom, hogy vagy nem fizetnek szemétdíjat, vagy csak kis szemetes után fizetnek, a többit elhordják. Nekünk kell szemétdíjat fizetnünk, ami természetes, de mások szemetéért nem szívesen fizetünk.”

  • Július elseje óta az ország minden településén a MOL végzi a hulladékkezelést. Pécsett a cég alvállalkozójaként végzi a Biokom a hulladék elszállítását.
  • Valóban vannak, akik rendszeresen mások kukáiban helyezik el szemetüket. A Biokom már több ilyen esetben helyezett ki vadkamerákat, amelyekkel visszaszorítható a jelenség, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelet el tud járni a szabálytalankodókkal szemben.
  • Azt kérte a kérdezőtől, hogy a pontos helyszínt juttassa el a Biokomnak, hogy meg tudják vizsgálni, hova és hogyan helyezhető ki vadkamera az érintett edények környezetében.

„A Diána téren lakom, és nagyon zavar a rengeteg madárürülék. A járdamosó gép sokat segít, de mindig van utánpótlás. Az Éva utcánál a gyógyszertárnál és az Enger üzletnél lehetne egy védőtetőt építeni olyan anyagból, amit néha leszerelve magasnyomású tisztítóval lehetne helyrehozni. Az épület előtti sétányon pár oszlop tartaná ezt a ferde tetőt, így egy kiadós eső is elvégezhetné a tisztítást. Akkor tényleg sétálásra is lehetne használni ezt a területet. Sok kisgyerek, babakocsis anyuka, lassan mozgó idős ember tudna pár szót is váltani egy mással.”

  • A Biokom az érintett területen rendszeresen végzi a burkolat tisztítását, a madárürüléket minden nap lemossák, ahol kell.
  • A kérdező által javasolt tető kiépítését a szakemberek nem javasolják, mert nehézkessé válna a takarítása, így a rárakódott ürülék ugyanúgy közegészségügyi gondot jelentene, tisztítása pedig még több nehézséget okozna, mint jelenleg.
  • Mivel több hasonló megkeresés érkezett, ezért arra kérte a Biokomot, hogy madártani szakemberek megbízásával dolgozzanak ki megoldási javaslatot a helyzet hosszútávú kezelésére.

„1979 óta élünk a Viktória utca 7. első emeletén. Sajnos évek óta próbálkozom a Biokom tisztelt illetékeseinél, hogy legalább az erkélyünk sarkánál lévő két fát vágják vissza, gallyazzák le…1-2 alkalomtól eltérően sikertelenül. Hangsúlyozom: nem kivágni…visszavágni, hogy kapjunk végre egy kis keleti napsütést. Én tisztelettel és reménykedéssel fordulok Önhöz, hogy tegyen lépéseket afelé, hogy kissé megtisztítsák a lomboktól és magasságuktól a környező fákat. Ám a bokrokat se ártana visszavágni.”

  • A kérdésben szereplő fa koronáját néhány éve metszették meg. A kérés alapján ezt két héten belül újra meg fogják tenni, természetesen abban a mértékben, hogy a fát ez ne károsítsa.

„Lesz-e az idén is facsemeteosztás a Biokomnál, amilyen két évvel ezelőtt volt?”

  • Igen, várhatóan októberben. A pontos időpontról a társaság a médiában és a közösségi médiafelületein ad majd tájékoztatást.

A Városinfó ezzel véget ért.

– Köszönöm, hogy ilyen aktívak voltak, és ennyi kérdéssel fordultak hozzám. Bízom benne, hogy sikerült minden kérdést megválaszolnom. Ezzel azonban nincs vége a Városinfónak, hiszen a városfejlesztéssel, közösségi közlekedéssel és egyéb témákkal foglalkozó kérdésekre egy másik alkalommal, várhatóan október közepén adok majd választ. Köszönöm a figyelmüket, vigyázzanak magukra, és ne feledjék, pécsiség mindenkor! – zárta a Városinfó első részét Péterffy Attila.

Hirdetés