Hirdetés

Ha még keresed az ideális karácsonyi ajándékot, akkor van egy tippünk számodra. Ajándékozz nevetést, stand up comedy belépőjegy formájában. Ráadásul ennek mindenki kétszer örül. Először amikor megkapja, másodszor amikor részt vesz az előadáson. Redenczki Marcsi január 9-én, Orosz Gyuri és a város szülöttje, Magyed február 9-én érkeznek a pécsi Apáczai Művelődési Ház Színháztermébe.

Redenczki Marcsi ékes bizonyítéka annak, hogy egy nő 40 évesen is kezdhet új karrierbe, és profi szinten űzheti azt. A Stand up comedy Humortársulat tagja 40 éves koráig „csak” egy vicces anyuka volt. Amikor a gyerekei kirepültek úgy döntött, ideje megvalósítani rég dédelgetett álmát, és humoros történeteit eleinte blog, majd később könyv formában tárta a közönség elé. A nagy siker egészen a színpadig repítette, és néhány évnyi kemény munka után -ebben a férfiak uralta szakmában- a műfaj legrangosabb műsoraiba került be állandó fellépőként. Rendszeresen hallhatjuk a Rádiókabaréban, láthatjuk a Comedy Centralon, és a Showder Kubban, ahol idén szeptemberben műsorra tűzték az 50 pici apróság című önálló estjét. Ezúttal a RetroMaria című önálló estével érkezik Pécsre január 9-én.

„Bezzeg az én időmben!” Ezt a mondatot már biztosan hallottad, majd egyszer azon kapod magad, hogy te is mondod. Nincs ezzel semmi gond, hiszen változik a világ és mi magunk is. Erre a változásra világít rá Redenczki Marcsi legújabb önálló estjében. Beszél kedvenc retro játékairól, gyermekkora meséiről, a divat körforgásáról, de a gyereknevelésben történt szemléletváltásról is. Hogy melyik a jobb? Ezt mindenki döntse el saját maga, a poénokban dús előadás után. Ne feledkezzünk meg a RetroMária est legizgalmasabb témájáról sem, ahol Redenczki Marcsi bemutatja 30 évnyi házasság munkáját, avagy hogyan kaptuk meg a férjünket az anyósunktól és mit hoztunk ki belőle. Gyere el, és vesd össze a saját sztoriddal! Marcsi nagyon PC, ezért az előadás megnyitására Gyuricza Balázs kollégáját kérte fel, így a másik nem szemszöge is napvilágot lát, 10 percben.

JEGYEK Redenczki Marcsi önálló estjére: https://www.standupcomedy.hu/jegyvasarlas/redenczki-marcsi-retromaria—onallo-est—pecs-2148

Februárban sem maradnak humor nélkül a comedy műfaj kedvelői, Orosz Gyuri és Magyed érkezik február 9-én. Orosz Gyuri 2022 őszén mutatta be Pécsett a Hova-hova? című önálló estjét, hatalmas sikerrel teltház előtt, ezúttal egy teljesen új műsorral jelentkezik, ráadásul a 80 perces előadás felében pécsi születésű kollégája, barátja, Magyed áll majd a színpadon. A Showder Klub helyi arca jelenleg fogorvosnak tanul, így a műsorban biztosan lesznek majd egyetemi sztorik éppúgy, mint ahogy gyerekkora pécsi emlékei is előkerülnek.

JEGYEK Orosz Gyuri és Magyed közös előadására: https://www.standupcomedy.hu/jegyvasarlas/stand-up-comedy-live—pecs-2142

Hirdetés