Leállhat a paksi 2-es blokk

Egyelőre semmi remény rá, hogy őszig Ukrajnán keresztül ki lehessen juttatni az országból a 2003-as paksi reaktorbaleset során megsérült főtőelem-kazettákat, ám amíg az üzem területén vannak, addig az érintett 2-es blokk (az engedélyezési dokumentáció és a vonatkozó jogszabály szerint) nem kaphatja meg az engedélyt az üzemidő hosszabbításra, adta hírül a Népszabadság.

hirdetés

Az ügyre Jávor Benedek, az Együtt–PM európai parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet, aki kedden levélben kezdeményezte Péterfalvi Attilánál, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökénél a kazetták szállítására és elhelyezésére kötött szerződések titkosságának feloldását.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén derült ki, hogy az orosz–ukrán válság miatt jelenleg nem megoldható a használt fűtőelem szállítmány kijuttatása, illetve a fűtőanyag beszállítása sem, írják a cikkben.

Népszabadság információi szerint a reális kockázatok közül nem az a legsúlyosabb, hogy a szállítmányt esetleg fegyverből származó találat éri (bár az elmúlt napok fejleményei alapján ezt sem lehet kizárni), hanem az, hogy egyszerűen ellopják: a konténerekben utaztatott használt fűtőanyag ideális alapanyag az úgynevezett piszkos bombák készítéséhez. Ezekben hagyományos robbanószerrel szórnak szét nagy területen sugárzó anyagot, lakhatatlanná téve akár országrésznyi zónákat.

Az üzemzavarban megsérült és egyedi módszerrel betokozott paksi fűtőanyag-kazetták azonban olyan különleges szállítmánynak számítanak, amelynek kivitele minden más nukleáris tranzitnál bonyolultabb: valójában senki nem tudja, hogy a kapszulák pontosan mit tartalmaznak és hogyan viselkednek. Emiatt tartott hosszú évekig annak a háromoldalú megállapodásnak az elkészítése, amelynek alapján vasúton Ukrajnán keresztül Oroszországba vihetnék a jelenleg Pakson tárolt veszélyes anyagot.