Melyiket válasszuk? A cementlapot vagy a cementlaphatású járólapot?

Hirdetés

Ha valamit be szeretnénk burkolni, nem árt felkészülni arra, hogy majd rengeteg fontos kérdést kell megválaszolnunk. Többek között azt is, hogy milyen anyaggal is történjen az adott helyiség vagy helyiségek burkolása.

Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni a munka megkezdése előtt: mi az adott terület funkciója, színvilága? Mekkora a szoba mérete? Beltérre vagy kültérre kerül majd a burkolat? Milyen berendezési tárgyakhoz kell igazodni? Az sem mellékes, hogy mekkora költségvetéssel gazdálkodhatunk.

Ha csak a járólapokra gondolunk, máris felmerülhet az a kérdés, hogy a cementlap vagy a cementlaphatású járólap lesz-e a megfelelő?

Cementlap születik

A kemény padlóburkolat-fajták között nagyon kedvelt a cementlap. Ez lényegében egyfajta betonlap, mely – mint a rendes beton – cement felhasználásával készül. Egy lapméretű sablonba öntenek színes masszát egy mintasablon felhasználásával, majd fixálják azt ennek a mintasablonnak az eltávolítását követően. Ezután félszáraz betonnal feltöltik a teljes sablont és összepréselik. A lapok a következő lépésben kikerülnek a sablonból. A betonnak a megkötéshez víz kell, ezért a lapok vízfürdőbe kerülnek több alkalommal is. De még további 21 napot kell várni legalább, míg burkolni lehet ezekkel a kész burkolóelemekkel. Mivel igen sok kézi munkát igényel és elég hosszú ideig tart így a gyártás folyamata, a valódi cementlapok ára sokkal borsosabb a kerámia járólapokénál.

A cementhatású járólapok

A hagyományos szaküzletekben, de az interneten is, köztük a Csempehegyeknél a cementlaphatású járólapok hatalmas választékát lehet találni. Szinte nem létezik olyan elgondolás, amit ezekkel a csodálatos burkolóanyagokkal ne lehetne kivitelezni. Ráadásul a cementhatású járólapok rendkívül jó minőségűek is, mintáik változatosak és nagyon ízlésesek, felületük ellenálló és tartós. Nem csupán azonos mintájú lapokat szoktak egy dobozba tenni, hanem eltérőket is, így kifejezetten izgalmas patchwork felületeket képezhetünk. Konyhákban nagyon kedvelt a felhasználásuk.

Egy szó, mint száz, a cementhatású járólapok tökéletesen képesek visszaadni a régi cementlapok hangulatát. Ám csak a kinézetük hasonlít ezekre a régi lapokra, felületüket már nem kell külön kezelni.

Melyik mellett döntsünk?

A cementlapokat igen nehéz körülmények között állítják elő. A folyamat hosszú, így a termékek ára igen borsos. Közel 2 centiméter vastagságuk olykor gondot tud okozni, hiszen sok esetben az aljzatot a hagyományos járólapok 8-9 milliméteres méretéhez alakítják automatikusan. Erre mindenképp nagy figyelmet kell fordítani! Ugyanilyen lényeges, hogy a cementlap – lévén egy betonfajta – porózus. Képes magába szívni a szennyeződéseket, ha nem impregnáljuk jó előre a felületet. Ha ezt nem mulasztjuk el, akkor könnyen tisztán tartható és használható, csodás burkolatot kapunk.

Hirdetés