Hirdetés

A Nagy Ferenc téri 99 lakásos önkormányzati bérlakástömbben 10 olyan lakás van, amelyek lakói eddig egyszer sem engedték be a kártevőirtókat. Velük szemben most határozottabban lépnek fel. 

Az elmúlt hónapokban több közgyűlésen (ezen és ezen) is szóba került, hogy a Nagy Ferenc tér 9-10. szám alatti önkormányzati ingatlanban elszaporodtak a kártevő rovarok, amelyeket eddig nem sikerült teljesen kiirtani.

A régóta húzódó eset kapcsán Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester lapunknak felidézte, hogy a rendszeres rovarirtáson túl az említett ingatlanokban több alkalommal rendeltek el poloska- és csótányirtást, a problémát mégsem tudták teljesen és véglegesen megoldani. Ez azért lehetséges – folytatta –, mert a 99 lakásos tömbben akad 10 olyan lakás, amelyek lakói eddig egyszer sem engedték be a kártevőirtókat. Az alpolgármester hozzátette: úgy tudja, hogy ezt a 10 lakót azóta ezért meg is bírságolták.

– Sokkal határozottabban fogjuk kezelni ezt az ügyet. A Pécsi Ellátó Központ kollégái már megkeresték az érintett bérlőket, amennyiben viszont az augusztus 25-ére és 26-ára tervezett újabb irtás során sem engedik be a kártevőirtókat, a lakásrendeletben foglalt lehetőségeinkkel fogunk élni, jogi útra tereljük a vitát és megszüntetjük a bérleti jogviszonyukat. Ha ugyanis újfent nem engedik be a szakembereket, akkor nem lehetséges a teljes épület kártevőmentesítése – mondta az alpolgármester.

Hirdetés