Hirdetés

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségekre várja a pécsieket a városvezetés.

A városi rendezvény 15.30-kor kezdődik, a 48-as téren található Petőfi-szobornál gyülekeznek a résztvevők. 15.45-kor hangzik el Vörösmarty Mihály Országháza című műve Szabó Márk József előadásában, majd a huszárokkal és lovasokkal átvonulhatunk a Kossuth térre.

A Kossuth térre aztán négy órakor érkeznek meg a felvonulók, majd kezdetét veszi az ünnepség. Péterffy Attila, Pécs polgármestere köszönti az egybegyűlteket, megnézhetjük a Sziniminisz Színjátszó Társulat színvonalas előadását, majd a Kossuth-szobor megkoszorúzásával zárul a hivatalos program. 17 órától a Cimbaliband, 18.30-tól pedig a Balkán Fanatik zenekar koncertjét élvezhetjük.

További pécsi programok március 15-re

A Pannon Filharmonikusok ünnepi hangversenye

A nemzeti ünnepen a hagyományok szerint egykor élt és kortárs magyar zeneszerzők műveiből válogat Pécs kedvenc zenekara. Az este hét órakor kezdődő koncert karmestere a Pannon Filharmonikusokat első ízben dirigáló Jankó Zsolt lesz, közreműködik Fekete Attila tenor.

A múlt, a jelen és a jövő tükrében elmerengve elsőként a Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, Dubrovay László művének ősbemutatóját hallhatjuk, mely által képzeletben a leghíresebb márciusi ifjúval, Petőfi Sándorral találkozhatunk, akinek a komponista kilenc versét dolgozta fel.

Az esten felcsendülő másik mű, Kodály Páva-variációi pedig a magyar népdalok legrégebbi gyökereihez vezetnek vissza.

A műsor tehát:
  • Dubrovay László: Szerelem, szerelem – 9 dal tenorra és zenekarra – ősbemutató
  • Kodály Zoltán: Fölszállott a páva (Változatok egy magyar népdalra)

Lenni vagy nem lenni? – A Pécsi Harmadik Színház gálaestje

Vári Éva és Bősze Ádám lesz a házigazdája annak a gálaműsornak, melyen pécsi és fővárosi művészek lépnek fel, akik valaha megfordultak a teátrum színpadán. Ők most azért fogtak össze, hogy egy változatos műfajú, sokféle stílust ötvöző, tartalmas estével ajándékozzák meg a publikumot.

Mindannyian tiszteletdíj nélkül vállalták a részvételt, hogy a műsor teljes bevételével a nehéz helyzetben lévő színházat támogassák, további mecénásokat is arra buzdítva, hogy csatlakozzanak a mentőakcióhoz.

[su_note note_color=”#cf9b84″ text_color=”#161515″]A műsorban fellép: Bacskó Tünde, Bánky Gábor, Bera Márk, Bíró Kriszta (online), Dévényi Ildikó, Fillár István, Fischer Norbert, Frank Ildikó, Füsti Molnár Éva, Gergely Róbert, Götz Attila, Herczeg Adrienn, Józsa Richárd, Koszta Gabriella, Köles Ferenc, Krum Ádám, Kulcsár Viktória, László Csaba, Lux Ádám, Márton András, Németh János, Schrämpf Mária, Sólyom Katalin, Stenczer Béla, Stubendek Katalin, Tamás Éva, a Játéktár Színjátszó Tábor résztvevői, Újvári Zoltán, Várnagy Kinga és Zengő Ágnes.[/su_note]

A rendezvény március 15-én 17 órakor kezdődik a Pécsi Harmadik Színházban, további részletek itt olvashatók.

Emlékezés a szabadság hőseire – Pécsbányai Közösségi Ház

10-től egészen 19 óráig tartanak a programok, melyeket március 15-ére szervezett a Pécsbányai Közösségi Ház csapata. A közös megemlékezés után gyerekeknek szánt különböző foglalkozásokat tartanak, de fotókiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket. Minden további részlet az alábbi plakáton látható.

Hirdetés