19 C
Pécs
hétfő, június 17, 2024
KezdőlapHírzónaIrány Finnország!

Irány Finnország!

Pécsi általános- és középiskolás fiatalok számára hirdettek interaktív tanulmányi versenyt a minap.

A verseny során két korcsoportban (7-8-9 valamint a 10-11-12 osztályosok) mérhetik össze a 3 fős csapatok erejüket. A verseny felépítése 5 internetes fordulót (fordulónként 30 darab feleletválasztós kérdés) valamint egy személyes részvételt igénylő döntőre oszlik. A döntő tervezett helyszíne az impozáns Zsolnay Kulturális Negyed lesz, ahova korcsoportonként a legjobb 6-6 csapatot hívják meg.

Az egyes fordulók kategóriái az előzetes egyeztetés alapján magukban foglalják a finn sport és életmód, a finn történelem, Pécs-Lahti testvérvárosi kapcsolatait, Finnország és azon belül Lahti bemutatását is. A kérdések megválaszolásához a résztvevők segítséget kaphatnak a szervezők Facebook oldalán, a verseny honlapján, valamint a megadott forrásjegyzék segítségével számos könyvet is elérhetnek a Csorba Győző Könyvtárban.

A programsorozat további eleme a vetélkedőt kiegészítő, azonban önmagában is helytálló előadássorozat, mely során a résztvevők az egyes fordulók témájához kapcsolódó tematikus előadást hallgathatnak meg. Tematikus előadásokon való részvétellel az egyes csapatok tovább mélyíthetik tudásukat, illetve valódi segítséget nyújt felkészülésükhöz. Az előadások szervezése során szakmai partner a Pécsi Magyar-Finn Baráti Társaság.

A rendezvénysorozat másik központi eleme a nyertes csapat, és kísérőik látogatása finnországi Lahtiban. A program során a nyertes fiatalok testközelből tapasztalhatják meg a finn kultúrát, a finn oktatási rendszert, valamint Lahti helyi nevezetességeit.

E külföldi úthoz kapcsolódóan hasonló időtartalma, hasonló méretű finn delegáció pécsi látogatása kötődik a programsorozathoz. A látogatás során a finn delegáció megismerheti Pécs új kulturális tereit, történelmi örökségét, ezzel népszerűsítve a magyar kultúrát, és segítve a finn-magyar kapcsolatokat.

A versenyre a vetélkedő internetes honlapján (www.iranyfinnorszag.hu), egy rövid jelentkezési űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő