Hirdetés

Napra pontosan egy éve, tavaly július 8-án adták át hivatalosan a pécsiek szép, új vásárcsarnokát. A jubileum kapcsán összeszedtük a patinás épület körüli munkák legfontosabb mérföldköveit – nem volt könnyű az avatásig vezető út, de megérte. 

2020 júliusában beszélt először Pécs polgármestere, Péterffy Attila arról, hogy elindulhat végre az új vásárcsarnok építése, melyre a város lakói már olyan régóta vártak. Erre csak úgy kerülhetett sor, hogy az önkormányzat nem várt tovább a kormányra: TOP-os források közötti átcsoportosításra adtak be igényt, a hiányzó összeget pedig EIB-hitelkeretből hívták le, miután azt megszavazta a közgyűlés.

Szintén akkoriban tudták meg a pécsiek, hogy a modern új csarnok a Zólyom utcában kap helyet, sőt az első látványterveket is közölhette már lapunk, melyek így néztek ki:

Az új pécsi vásárcsarnok munkaterületét 2020. július 31-én adták át a vállalkozónak, majd el is indultak a földmunkák, továbbá az épület alapozása. Természetesen az előkészítéssel és a tényleges építéssel a közlekedést érintő, kisebb-nagyobb fennakadások is sorra jöttek: parkolóbezárás és korlátozások nehezítették meg a mindennapokat.

Októberben jó hírrel jelentkeztünk, a kormány többlettámogatást ítélt meg, így 416 millió forintot kapott Pécs a vásárcsarnok megépítésére. Az akkori közmeghallgatás egyik témája is a nagyszabású beruházás volt, hiszen kiderült, hogy a régi épületből az árusoknak előbb kell kiköltözniük, mint hogy az újat átadják – így egy átmeneti stratégia kidolgozására volt szükség. Az eseményen bejelentették többek között, hogy a piactér 13 ezer négyzetméter területen fog állni, 6500 négyzetméter a belső területe és új parkolóhelyeket alakítanak ki a környéken a meglévők mellé. Emellett tájékoztatták a pécsieket, hogy 2022 júliusában lesz kész az épület. Annak érdekében, hogy a bérlők a lehető legkönnyebben vészeljék át a „munkahelyváltást” és az új helyszínt bizonyos szintig az igényeik szerint tudják formálni, a városvezetés folyamatos párbeszédben állt az érintettek által összeállított bizottsággal.

Novemberben aztán újabb látványtervekkel jelentkeztünk, ekkor az alapozási munkálatokat végezték a területen egyébként.

https://www.pecsma.hu/top/itt-vannak-a-legujabb-latvanytervek-igy-fog-kinezni-az-uj-vasarcsarnok/

A hónap végén kész lettek az alapozással az új vásárcsarnoknál, érkeztek a pillérek. 2021 év elején aztán már jól látszott a készülő modern épület váza. Lapunk fotóriportere több alkalommal látogatott el a Zólyom utcába, hogy olvasóinknak képekkel kedveskedhessünk:

Már februárban arról számolhattunk be, hogy a kivitelezés 25-30 százalékos készültségen áll, júniusban pedig hírül adtuk, hogy az ütemterv szerint haladó munkának hála, egy igen látványos szakaszába ért az építkezés. Az új létesítménybe költözés feltételeiről tárgyalt a vásárcsarnok árusainak képviselőivel a pécsi városvezetés, erről is írtunk akkoriban.

https://www.pecsma.hu/top/kepek-latvanyos-szakaszban-tart-az-uj-pecsi-vasarcsarnok-epitese/

Augusztusra 50 százelékos volt a piacépület, a csarnok tartószerkezete szinte elkészült, a tetővel is szépen haladtak. Az önkormányzat akkori közleményében szerepelt, hogy „terv szerint a kivitelezés 2022. januárjában fejeződik be, majd a műszaki átadás-átvétel és a használatbavételi eljárás is elindulhat”.

2022 februárjában már tényleg csupán néhány lépés választotta el az új vásárcsarnokot a megnyitástól, ekkor az üzlethelyiségeket alakították ki a szakemberek. Március 16-tal aztán kezdetét vette a több ütemben zajló műszaki átadás-átvételi folyamat. Az érdeklődők több alkalommal is lehetőséget kaptak, hogy nyílt napokon megtekintsék a készülő épületet.

Július 4-ei képösszeállításunkkal végső búcsút intettünk a régi vásárcsarnoknak, majd 8-án végre a megnyitóról készült beszámolónk következett.

„Ennek az épületnek a megépítése egyetlen célt szolgált, ami az, hogy Önök jól érezzék magukat itt vásárlóként, és mint a pécsiek közösségének tagjai”

– mondta Péterffy Attila polgármester az eseményen, melyen Felföldi László megyéspüspök áldotta meg az épületet, majd Péterffy Attila köszöntötte az eső ellenére is szép számmal megjelent első vásárlókat.

Az árusok is igen elégedettek voltak más akkor az új helyükkel, ezt videón is megmutattuk olvasóinknak. Azóta sok eseménynek adott már otthont a hatalmas csarnoképület, volt itt többek között fánkfesztivál, adventi borszalon, nőnapi virágcsokor-osztás, gombákról szóló kiállítás, szakmai találkozó, de a zenerajongóknak is kedveskedtek egy pianínóval.

Íme még néhány kép, az első kapavágástól a szuper programokig:

Ti is szeretitek a ma első születésnapját ünneplő piacot?

Hirdetés