26 C
Pécs
hétfő, június 17, 2024
KezdőlapSportLabdaLegyűrte a Vasast a PEAC

Legyűrte a Vasast a PEAC

Kiizzadta a Vasas Akadémia elleni győzelmet hazai pályán az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata, így az ötödik helyért folytathatja a rájátszást.

Miután a bajnokság 5-8. helyeiért zajló, meglehetősen érdektelen rájátszás első körében a PEAC két meccs után 1-1-re állt a Vasas Akadémia ellen, a szerda délutáni, harmadik találkozó döntött arról, hogy melyik csapatnak marad még esélye arra, hogy befusson az ötödik helyre.

Az első negyed alapján úgy tűnt, hogy sima hazai lesz – ahogyan az a papírforma alapján elvárható is lett volna a pécsiektől –, a második tíz perc azonban nagy fordulatot hozott. A Vasas összekapta védekezését, és előbb ledolgozta hét pontos hátrányát, majd a félidőhöz érve már néggyel a vendégek vezettek. Fel is volt adva a lecke a Pécsnek, amely dolgát nehezítette, hogy Calhoun és Kiss mellett nem nagyon akadt senki, aki veszélyes tudott volna az ellenfél gyűrűjére.

Azért igyekezett felzárkózni a PEAC a nagyszünet után, és apránként sikerült is közelebb férkőznie. A záró felvonásra már egyértelmű volt, hogy nagyon szoros lesz a végjáték – szerencsére azonban az hajrára már ismét hazai előnyt regisztrálhattunk. Azért az utolsó másodpercekben így is nagyon kellett Szűcs triplája, ami végül pontot tett a párharcra.

Az NKA Universitas PEAC tehát nyert, ezzel 2-1-es összesítéssel a párharcot is behúzta, és a bajnokság ötödik helyéért folytathatja.

 

NKA Universitas PEAC–Vasas Akadémia 79-73 (23-16, 13-24, 21-19, 22-14)
Kosárlabda-NB I., nők. Rájátszás az 5-8. helyért.
NKA Universitas PEAC: Katanic, Laczkó 3/3, Calhoun 31/15, Gwathmey 7, Kiss V. 15. Cs.: Simon 8/6, Sánchez 3, Szűcs 7/3, Wentzel 4, Olawuyi 1. Vezetőedző: Jovan Gorec.
Vasas Akadémia: Nunn 17, Madar E. 6, Szerencsés 4, Smailbegovics 17/3, Pardee 13/6. Cs.: Budácsik 2, Tóth O. 8, Salamon 6, Madar K.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő